Phönix motor

 Technika   Phönix motor bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
okt 112011
 
Phönix motor ügyben óriási a kavarodás, megpróbálom kibogozni.

Volt tehát először a Standuhr, aztán jött a V2, majd a V4?
A Daimler hivatalos honlapja szerint:
1892-ben a sorkettes Daimler nagy lökést adott a motortervezésnek. Az újságok Istenítették a „hamvaiból feltámasztott” motorkonstrukciót, és elnevezték Phoenixnek. A két dugattyú egy főtengelyre került, majd be egy gömb alakú forgattyús házba. Ez súlycsökkenést eredményezett, s mivel a dugattyúk közelebb kerültek, nem kellett hosszú (csavarodó) főtengelyt használni.A horonyos kipufogószelep-vezérlést felváltotta a vezérműtengelyes, az üzemanyag-ellátást porlasztófúvókás karburátorral oldották meg, és megjelent a röpsúlyos hűtés is. A teljesítmény a hengerűrtartalomtól függően 2 és 8 lóerő között változott.
1897-re Maybach kidolgozta a csöves hűtőt (folyadékszekrényt), a régi izzócsöves gyújtás helyett pedig átvették Robert Bosch alacsony-feszültségű gyújtását
.

Daimler és Maybach életének BIZTOS mozzanatai

 Életrajz   Daimler és Maybach életének BIZTOS mozzanatai bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
okt 092011
 
1889 – Frederick Simms megismerkedik és összebarátkozik Daimlerrel.
1890 – november 28-án megalapítják a DMG-t. A befektetőtársak: Maybach, Max Von Duttenhofer, William Lorenz, Kilian von Steiner. Szintén ebben az évben Frederick Simms megvásárolja a Daimler motorok gyártási és forgalmazási jogát Nagy-Britanniában.
1891 – Maybach visszautasítja az igazgatósági helyét a DMG-ben, szabadúszó tervezőként dolgozik tovább.
1892 – Maybach beköltözik az üres Hermann Hotelbe. A billiárdszobában és a hallban dolgozik, 12 munkással és 5 segéddel
1893 – 66 666 aranymárkáért cserében Daimler kiszáll a DMG-ből, s lemond minden szabadalmáról a cég javára
1896 – Frederick Simms 350 000 aranymárkáért megvásárolja a Főnix licencét, ugyanakkor kiköti, hogy Daimlert és Maybachot vegyék vissza a DMG-be.Az igazgatói posztot Simms tölti be.
1900 – március 6-án meghal Daimler

Copy Protected by Chetans WP-Copyprotect.