A Triumph Tiger története:

A Triumph Engineering Company-t 1885-ben alapította a német származású Siegfried Bettmann az angliai Coventry-ben. A cég  98 évig működött, majd 1983. augusztus 23-án ment csődbe. A Triumph márkanevet és gyártósorokat a John Bloor által létrehozott Bonneville Coventry Ltd. vásárolta meg 1984-ben, a vállalat azóta megint sikeresen prosperál, az alkalmazottak száma tavaly 478 fő volt, és a Triumph Tiger pályafutása is folytatódhatott.

Triumph T80 – 1939

 Triumph Engineering:

1937-1939 – Triumph Tiger  70 (250 cm3), 80 (349 cm3, négyütem, 20 LE, 4 fokozatú váltó) és 90 (500 cm3). Edward Turner tervezte, igen sikeresnek bizonyult

1939-1940, 1946-1973 – Triumph Tiger 100 (498 cm3, soros, kéthengeres, 27 LE, 142,2 km/ó, 4 fokozatú váltó). A Speed Twin alapjaira épült kifejezetten sportos pilótáknak.

1953-1961 – Triumph Tiger T110 (649 cm3, soros, kéthengeres, 190 kg száraz tömeg, 175,5 km/ó, 4 fokozatú váltó). Elsősorban az amerikai piacra készült, korának leggyorsabb szériagyártású motorkerékpárja volt.

1956-1968 – Triumph Tiger Cub (199 cm3, 10-14 LE, 4 fokozatú váltó). A Terrier vázát és futóművét kapta, T20C néven volt terepes változata is emelt hasmagassággal és jobb csillapítással. A típus használatát számtalan konstrukciós hiba nehezítette. Váza hajlamos volt a repedésre, az automatikus láncolajozás gyakran becsődölt, csapágyai gyenge minőségűek voltak, a motor pedig fél órás 80 km/órás menet után leállt. Utóbbi okát nem sikerült kideríteni. Ennek ellenére a modell igen sikeres volt, pláne, miután 1960-ban új jogszabályok léptek érvénybe a jogosítványszerzésre vonatkozóan.

1967-1974 – Triumph Tiger T100R Daytona (490 cm3, léghűtés, 41 LE, 4 fokozatú váltó, A márka 1966-ban nyert először a daytonai utcai versenyen, ezt ünnepelték az új sportos modellel. Motorja Amal Monobloc ikerkarburátoron keresztül kapta az üzemanyagot. Doug Hale tervezte.

1981-1982 – Triumph Tiger Trail (649 és 744 köbcentis változatok voltak, 40, illetve 35 lóerős teljesítménnyel, valamint ötfokozatú váltóval) A BMW R80G/S ellenfelének szánták, reklámként elindították a Párizs-Tunisz Ralin, de nem ért célba. Bár rugózása nem volt túl puha és a motorvédő burkolat is kicsinek bizonyult, a motort kedvezően fogadta a piac.

A Honda XRV Africa Twin és a Yamaha XTZ Super Ténéré vonalai köszöntek vissza az újkori Tigeren

Triumph Motorcycles Ltd.

1993-1998 – Triumph Tiger 900 (885 cm3, 82 LE, soros, háromhengeres, vízhűtéses, karburátoros, hatfokozatú váltó, 209 kg száraztömeg) Gőzősként és hinckley-i tigrisként is becézik. Elterjedését több típushiba is gátolta.

2001-2006 – Triumph Tiger 955i (955 cm3, 104 LE, soros, háromhengeres, vízhűtéses, karburátoros, hatfokozatú váltó, 215 kg száraztömeg) A 900 helyére érkezett, műanyag tankkal szerelték.

2007-napjainkig – Triumph Tiger 1050 (1050 cm3, sorhárom, 113 LE, 198 kg száraz tömeg, 20 literes tank) Terepes használat helyett inkább aszfaltos túrákhoz passzol. 17 colos első kerekek, négydugattyús, radiális első féknyergek, feláras ABS.

2010-napjainkig – Triumph Tiger 800 és 800 XC (799 cm3, 94 LE, sorhárom, hatfokozatú váltó, fordított telók) A 800-on 19 colos, az XC 21-es első kerék van, előbbin 43 millis csúszószárak vannak (800 XC – 45 mm), ülésmagassága pedig a 810-830 mm (XC – 845-865 mm). Azonos a 19 literes tank, a trellis váz, az opcionálisan blokkolásgátlóval is kiegészíthető fékrendszer és a műszeregység.

2012-napjainkig – Triumph Tiger Explorer ( 1215 cm3, 137 LE, soros, háromhengeres, 259 kg menetkész tömeg, hatfokozatú váltó, 225 km/ó) 16 000 km-es szervizintervallum, KYB futómű, térhálós csőváz.

Források:

smith&marton archív