Bertha Benz élete

 Autó, Életrajz, Történelem, Túra   Bertha Benz élete bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
nov 282011
 
Bertha Benz

Bertha Benz

Bertha Benz

1849. május 3-án született Pforzheimben, sokszor az automobil anyjaként is szoktak hivatkozni rá. Bertha és Karl 1872. július 20-án házasodtak össze, összesen öt gyermekük született: Eugen (1873), Richard (1874), Clara (1877), Thilde (1882) és Ellen (1890). Amellett, hogy egész életében hűséges társa volt férjének, Karl Benznek, pénzügyileg is támogatta, 1871-ben kivásárolta August Ritter üzletrészét a Maschinenbau Werkstättból, és jelentős összeggel járult hozzá az első – szabadalmaztatott – automobil kifejlesztéséhez.

Bertha Benz legnagyobb húzása az volt, mikor fiaival ellopta Karl kocsiját. Akkoriban a feltaláló éppen felhagyott a kísérletezéssel, a sok kudarc után úgy döntött, hátat fordít az autó koncepciójának és inkább a stabilmotorokra koncentrál. Hogy bebizonyítsa az automobil létjogosultságát, Bertha – Eugen és Richard társaságában – hajnalban kitolta a kocsit a garázsból, és útnak indultak Pforzheimbe a nagyihoz. Útközben számtalan problémájuk adódott, kezdve a benzinhiánytól (petróleum-éter) a fékek kopásán át, egészen az ékszíjszakadásig. Útközben feltalálta a cserélhető fékbetétet, hajtűjével kipucolta az eltömődött karburátorfúvókat, harisnyájával pedig szigetelte a vezetékeket. Hajnalban indultak, és késő este értek oda, férjét telegram segítségével tájékoztatta.

Utazása remek hírverésnek bizonyult, és a jármű számtalan konstrukciós hibájára is fény derült, beleértve a sebességváltó szükségességét is.

Bertha Benz 95 éves korában, 1944. május 5-én hunyt el. Pár nappal halála előtt a Karlsruhei Egyetem tiszteletbeli szenátorává avatta.

2008-ban a Bertha Benz által bejárt utat a Világörökség részévé nyilvánították, a 194 kilométeres szakaszon táblák mutatják, merre haladt egykoron a céltudatos feleség.

2011-ben Till Endemann rendezésében, Carl und Bertha címmel mutatták be a házaspár kalandokkal teli élettörténetéről készült filmet. Bertha szerepét Felicitas Woll játsza, míg Carlt Ken Duken alakítja.

Karl Friedrich Benz élete

 Életrajz   Karl Friedrich Benz élete bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
okt 312011
 
karl-friedrich-benzKarl Friedrich Benz (1844. november 25. – 1929. április 4.)

 

Karl Friedrich Benz, eredeti nevén Karl Friedrich Michael Vaillant 1844. november 25-én született a karlsruhei Mühlburgban (Michael Kramer Rheinstrasse 22. szám alatti vendégházában). Masinisztaként dolgozó édesapja, Johann Georg Benz csak születése után pár hónappal vette feleségül szobalányként dolgozó édesanyját, Josephine Vaillantot, ezért a kis Karlt – Vaillant (egyes források szerint Wailand) néven anyakönyvezték, a Benz nevet csak azután kapta meg, hogy édesapja két éves korában tüdőgyulladásban meghalt. Johann amúgy egy előkelő családból, Pfaffenrotból érkezett, és gyermekkori álma volt, hogy mozdonyvezetőként dolgozhasson. Karlt édesanyja nehéz anyagi körülmények között nevelte, de kitűnő oktatásban részesült, leginkább a fizika és a kémia érdekelte, s nagyon szerette Homéroszt valamint Cicerót. Egészen fiatalon kezdett fotózással foglalkozni, kamera obscurájával számtalan felvételt készített. Az általános iskola után a Karlsuhei Politechnikai Középiskolába felvételizett (1860. szeptember 30.), innen ment két éves gyakorlati képzésre a Maschinenbau-Gesellschaft tervezővállalathoz. Később Mannheimben, egy svájci tulajdonú mérlegkészítő gyárban helyezkedett el (Herstellung von Dezimal-Fuhrwerks- und Waggonwaagen), ahol műszaki rajzolóként és tervezőként dolgozott, majd 1869-ben a pforzheimi Benckiser testvérek gőzgép gyártó és hídépítő cégénél talált munkát. Ezután Bécsbe költözött, s egy vasipari vállalatnál kereste kenyerét.

1870-ben meghalt Karl édesanyja, Josephine Vaillant.

1871-ben egy közösen vásárolt faházban vállalkozásba kezdett August Ritter mérnökkel.Carl Benz & August Ritter – Mechanische Werkstätte

1982. július 20-án feleségül vette Bertha Ringert, négy éven belül két gyermekük születik. Benz és Ritter viszonya nem alakult jól, Ritter távozott a cégtől, részvényeit pedig Benz feleségének adta el. A vállalkozás nem ment jól, a Benzék komoly anyagi problémákkal küzdöttek, a vállalat pedig csőd szélére került. A bírósági fotósként dolgozó Emil Buehler pénzügyi segítséget nyújtott, de Benz így sem tudta kézben tartani cégét, 1882-ben kénytelen volt részvénytársasággá alakítani, s 95 százalékát befektetőknek átadni. 1883. október elsején Max Kaspar Roséval és Friedrich Wilhelm Esslingerrel közösen megalapította a Benz & Cie Rheinische Gasmotorenfabrikot.

1883-ban Max Kaspar Rose üzletember és Friedrich Wilhelm Eßlinger társakkal Karl Benz megalapítja a Benz & Co. Rheinische Gasmotorenfabrik, Mannheim vállalatot.

1885-ben Benz megteszi első köreit a háromkerekű járművel.

1886. január 29-én Karl Benz szabadalmaztatja a benzinmotoros járművet. A találmány bejegyzési száma: DRP37435.

1886. július 3-án Benz nyilvános bemutatót a Mannheimi körgyűrűn.

1886. szeptember 5-én a Mannheimi újság hosszú cikket közöl Karl Benz járművéről.

1886 novemberében Benz vásárol egy 4000 négyzetméteres telket vásárol a mannheimi Waldhof strassén.

1887 tavaszán Karl Benz eladja első háromkerekű autóját a francia Emil Rogernek.

1887. október – Karl befejezi első motorcsónakjának építését.

1888 tavaszán Emil Roger megkapja a Benz termékek kizárólagos értékesítési jogát Franciaországban, egyúttal megalapítja a Benz & Co. Paris céget.

1888. augusztus 5-én Bertha Benz, valamint két gyermeke, Eugene  és Richard „elcsórják” Karl autóját, a háromkerekű találmánnyal Mannheimből Pforzheimbe autóznak, Heidelbergen, Bruschalon, Durlachon át. Visszafelé Brettenen és Bruschalon át vezetett az út

1888. szeptember 12-én a Müncheni Motor és Munkagép kiállításon Karl Benz bemutatja találmányát a nagyközönségnek. A kiállítás zsűrije aranyéremmel tünteti ki a feltalálót.

1889 – Benz bemutatja autóját a Párizsi Világkiállításon

1890 – A Benz & Co. vállalat megkezdi a csónakmotorok sorozatgyártását.

1891 – Benz áttér a négykerekű járművekre.

1893 – Benz DRP 73515-ös számon szabadalmaztatja a függőcsapszeges kormányművet.

1894 – Benz szabadalmaztatja a Velót, mint a világ első sorozatgyártású automobilját.

1894 nyarán Theodor von Liebieg 939 kilométeres utazást tesz a Benz Victoriával.

1895. március 18-án elkészül a világ első szériagyártású omnibusza, ami Siegen, Netphen és Deuz között áll szolgálatba. A járatot december időjárási és technikai problémák miatt december leállítják.

1895. november 2-án megrendezik az első autóversenyt. Mindössze két autó áll rajthoz, ebből is csak egy bírja végig az utat. A nyertes Benz modell Oscar Mueller vezette.

1896 – A Benz&Co. leányvállalatot alapít Stuttgartban. Benz kidolgozza a szállítójármű terveit.

1897 – A Benz&Co. fejlesztési osztálya kéthengeres boxermotorral rukkol elő.

1897 – Megalakul az Német Automobil Klub, az alapítók között Benz mellett Daimlert is megtaláljuk

1899 – A mostoha időjárási körülmények ellenére két Benz nyeri a Frankfurt és Köln között kiírt autóversenyt.

1899. május 8-án a Benz & Co. neve Benz & Cie. Rheinische Gasmotorenfabrik AG Mannheimre módosul.

1900. november 22-én sikerrel tesztelik a 35 lóerős Mercedes autót.

1900. december 22-én Emil Jellinek megvásárolja az első Mercedest. Ebben az évben a Benz&Cie már 603 automobilt értékesít, ebből 341-et külföldre, így a világ legnagyobb autógyára volt akkoriban.

1903 – Karl Benz kilép a Benz&Cie.-ből, és családjával együtt Ladenburgba költözik.

1906 – Fiaival megalapítja a Karl Benz Söhne céget.

1908 – Elkezdik a járművek forgalmazását.

1920 – Kitüntetéseket vehet át.(?)

1929. április 4-én hunyt el.

Copy Protected by Chetans WP-Copyprotect.