Beszállítói szempontból nem sok meglepetést tartogatott az új kombi E-osztály, a már jól megszokott cégek alkatrészeivel találkozni mindenhol. Érdekes, hogy modellváltozattól függően Dunlop, Pirelli és Yokohama abroncs is lehet az autón, nincs kizárólagos abroncsbeszállító. Maga az autó minden szempontból kiváló, de nem tudtam elvonatkoztatni az elődmodellek megbízhatatlanságától – tartósabb Mercik kellenének, na.
Autó, Beszállítói címkék, Technika BMW 325d F30 – járműipari beszállítók bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
jún012014
Sajnos szétszerelés nélkül csak nagyon kevés alkatrészről olvasható le, hogy melyik beszállító terméke. Ez rámutat azon trendre, hogy a gyártók egyre inkább igyekeznek véka alá rejteni a partnerek neveit.
BMW 325d F30 beszállítók:
Holthaus elsősegélycsomag. A Holthaus Medical céget 1924-ben, Remscheidben alapította Fritz Holthaus, ma 140 alkalmazottat számlálnak.
ZenTec Automotive Gmbh belső, akkumáltortakaró kárpit a csomagtartóban. A vállalkozás Hans-Albert Zender nevéhez fűződik, aki 1969-ben kezdett szpoilerek gyártásába geilenkircheni garázsában.
LEONI AG vezetékek. A cég története egészen 1569-ig (!) vezethető vissza, mikor Anthoni Fournier Nürnbergben elkezdett arany- és ezüstcérnát gyártani hímzésekhez. 1917-ben Leonische Werke Roth-Nürnberg AG névre álltak át, 1928-tól gyártanak szigetelt vezetékeket.
Continental vezérlőegység. Az cég abroncsok mellett többek között járműipari csöveket és elektronikai alkatrészeket is gyárt.
Banner akkumulátor – Made in Austria. 90 Ah, 900 A indítóáram. Az osztrák céget Artur Bawart alapította 1937-ben.
Magna Exteriors kárpitelem a csomagtartóban. A Magna 1961-ben alapított gigacég, 312 üzemegysége van világszerte, 128 ezer alkalmazottat foglalkoztat.
Pilkington szélvédő. Az 1826-ban, Pilkington és Greenall családok által, St Helens-ben, Lancashire-ben alapított céget a Nippon Sheet Glass Co., Ltd. (Nihon Ita-Garasu Kabushiki-gaisha) vásárolta fel 2006-ban.
Sonceboz elektronikus léptetőmotor a változó-szelepvezérléshez. A svájci céget Fabrique d’Ebauches néven jegyezték be 1849-ben, működését órák gyártásával kezdte. Idővel mérőeszközökkel, villanymotorokkal, kerékpárváltókkal, léptetőmotorokkal bővült a paletta.
Näher belső kárpit a csomagtartóban. Markgröningeni cég, Intier Automotive Näher néven futottak, 2012-ben a Magna felvásárolta a vállalatot, honlapjuk sem maradt.
TRImicro elakadásjelző-háromszög. A márkanév a GEBRA GmbH & Co. Sicherheitsprodukte KG tulajdona, melynek központja Hennefben, Németországban működik. Fő profiljuk a prizmagyártás, az USA-ban és Kínában is van gyáregységük. Mercedesnek is beszállít.
Sisecam hátsó szélvédő. Török cég, 1934-ben jött létre a Török Nemzeti Bank pénzéből, Atatürk támogatásával. Ma a Pasabahce Cam San ve Tic A.S Paşabahçe Glass Industry and Trade Inc. leányvállalata.
Fuyao oldalablakok. 1994-ben alapított kínai cég, 7900 alkalmazottjuk van.
NORMA Group bilincsek. A cég az ABA Group (svéd, 1896-tól) és a NORMA (német, 1949-től) egyesülésével jött létre 2006-ban, azóta még tucatnyi céget vásároltak fel, közöttük a Breeze Industrial Products Corporationt (USA, 1948-tól)
ATE ABS-DSC modul. A céget Alfred Teeves alapította Frankfurtban, 1906-ban, 1998-ban került a Continental tulajdonába. Az alkatrész Veszprémben készült, 1993-ban hozott létre itt gyártóbázist a Conti.
Stabilus motorháztető-tartó teleszkópok. 1934-ben jött létre Koblenzben, 1965-ben vette meg a Fichtel&Sachs, amit ma ZF Friedrichshafen AG néven ismerhetünk.
Denso klímakompresszor – Made in Germany. A Toyotához köthető japán vállalat 1984-ban kezdte németországi működését DENSO AUTOMOTIVE Deutschland GmbH néven.
Pierburg elektronikus szabályozású hűtőfolyadék-szivattyú (vízpumpa). A céget Dr. Bernhard Pierburg hozta létre 1909-ben, ma a KSPG AG leányvállalata, ami az 1889. április 13-án bejegyzett Rheinmetall AG német gigavállalaté.
Hella turbóvezérlő-egység. A céget Sally Windmüller alapította 1899-ben Westfälische Metall-Industrie Aktien-Gesellschaft néven Lippstadtban.
Castrol motorolaj. A céget CC Wakefield & Company néven Charles “Cheers” Wakefield alapította 1899-ben, Londonban. Negyven országban van jelen, 7000 alkalmazottat foglalkoztat.
ZKW fényszórók – Made in Austria. A céget Karl Zizala alapította Bécsben 1938-ban, 1954-ben kezdtek járműipari lámpákat gyártani a Puchnak és a Lohnernek.
Autó, Motorkerékpár, Technika, Történelem A járműlámpa története (History of automotive lights) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
márc212013
A járműlámpa története:
Eleinte gyertya, acetilén, olaj.
A karbidlámpáknál a behelyezett kalcium-karbid és a hozzáadott víz elegye acetiléngázt fejleszt, amit egy égőfejen vezetnek ki, s gyújtanak be. Az olaj és karbidlámpák gyártásában a birminghami Lucas King of The Road cég járt az élen. Ma a céget Lucas Industries -ként ismerjük, és a TRW Automotive tulajdona.
1808 – Humphry Davy feltalálja az ívlámpát. A galvánelem két pólusához egy-egy szánelektródot kötött, ezeket közelített egymáshoz, és az úthúzó ív szolgáltatta a fényt.
1879 – Thomas Alva Edison szabadalmaztatja a szénszálas izzólámpát
1898 – Columbia Electric autó az Electric Vehicle Company-tól. Nem volt túl kiforrott konstrukció, az izzószál hamar elégett vagy elszakadt a rossz utakon.
1908 – A Peerless alapfelszereltségként kínálja az elektromos fényszórókat
1912 – A Cadillac beépíti járműveibe a Delco elektromos gyújtását és a fényszóróját
1915 – Guide Lamp Company bemutatta a tompított fényszórót.
Cord 810 Convertible – A világ első szériagyártású bukólámpás modellje, a lámpákat
kézzel, a műszerfal két oldalán elhelyezett karokkal lehetett lenyitni.
1936 – Színre lép az első rejtettlámpás autó, a Cord 810.
1938 – A Cadillac elsőként vezeti be a ködlámpákat
1942 – Megjelenik az első elektromotorokkal mozgatott bukólámpákkal gyártott modell, az 1942-es (Chrysler DeSoto). A rendszert Airfolnak hívták.
1954 – A Cadillac piacra dobja az Autronic Eye névre keresztelt rendszert, ami automatikusan kapcsol tompított és távolsági között.
1957 – Megjelenik az aszimmetrikus, tompított fénykibocsátású izzó. Az eltérő hosszúságú fénynyalábot a kanalas izzó árnyékolólapjának 15 fokos leélezésével oldották meg.
1962 – Bemutatkozik az első halogénlámpa, ahol a búrát halogéngázzal töltik meg. Ez megakadályozza az izzószál fémgőzeinek lecsapódását, egyúttal az izzó befeketedését.
1971 – Megjelennek a bilux halogén izzók az európai gépkocsikon.
1977 – Városon kívül kötelező lesz a nappali menetfény Svédországban.
1983 – Piacon az elliptikus fényszórók.
1988 – Megjelennek a rendszerbe állított, szabad térgeometriájú izzók.
1991 – A BMW 7-es sorozata az első szériagyártású jármű, melyhez xenon fényszóró rendelhető.
1996 – Bemutatkozik az első egyenáramú xenonlámpával gyártott amerikai autó, a Lincoln Mark VIII.
2004 – A Lotus Esprit és a Corvette C5 kifutásával véget ér a bukólámpás korszak. Elsősorban a gyalogosvédelmi előírások, a komplexitás és a drága előállítás miatt ment ki a divatból.
Fényszórók típusai (idézetek a Hellától)
Parabolikus fényszórók:
A parabolikus fényszórók tükröző felülete a hossztengely körüli elforgatással előállított forgásparaboloid. Sajátossága, hogy a tükröző felülete a gyújtópontjában elhelyezett fényforrás fényét, egymással párhuzamos sugarakból álló fénykéveként vetíti a jármű elé, amely távolsági fényként jól hasznosítható. Az izzószál gyújtópont elé helyezésével olyan fénykéve állítható elő, amelynek fényét a reflektor az optikai tengelyen keresztül lefelé, az útfelületre tükrözi, amely tompított fényként hasznosítható. A fényszóróból kilépő fénykévét, a reflektor felső részén, a szóró üveg függőleges bordázatú elemei vízszintes, prizmás elemei pedig (az aszimmetrikus részen) függőleges irányban osztják el olymódon, hogy a fény legnagyobb része, a szembejövők elvakítása nélkül, az útfelület legnagyobb megvilágítást igénylő részeire essen.
A parabolikus fényszórók meghatározó szerepet töltöttek be a gépkocsik útmegvilágító eszközeinek történetében. Nagy átmérőjük miatt azonban a kisebb légellenállású, lapos orrkiképzésű járműformák kialakításának gátjává kezdtek válni. Sőt, mivel a fényszórók által megvilágított útszakasz esetenként rövidebbnek bizonyult a megálláshoz szükségesnél, a csupán 26%-os fényhasznosítású parabolikusnál kisebb átmérőjű, és távolabbra világító tompított fényszórókat kellett kifejleszteni. Annál is inkább, mert a nagyobb átmérőjű, téglalap alakúra csonkolt két, illetőleg négy fényszórójú rendszerek használatával is csupán egy százalékkal, 27%-ra sikerült növelni a parabolikus lámpák fényhasznosítást.
Elliptikus fényszórók:
A 36%-os fényhasznosítású, vetítő rendszerű elliptikus fényszórók a parabolikushoz képest érdemi továbblépést jelentettek. Tükröző felülete: ellipszis hossztengelye körüli elforgatásával előállított forgás-ellipszoid. Világítórendszere a tükröző felület egyik gyújtópontjában elhelyezett fényforrásból, a másik gyújtópont mögé helyezett szórólencséből és a két gyújtópont között, a lencséhez közeli árnyékoló lemezből épül fel. Az európai rendszerű tompított világítás világos-sötét határvonalát, a második gyújtópont előtt, ahhoz közeli árnyékoló lemez hozza létre, amely levágja a tükröző felület alsó részéről, a szórólencsére jutó fény, e nélkül vakító részét. Emiatt főképp ködlámpaként és tompított fényszóróként kerülnek alkalmazásra.
Szabad térformájú fényszórók:
A szabad térformájú fényszórók számítógéppel optimalizált alakú, fénykibocsátású, és törőfelületű útmegvilágító eszközök. Sajátosságuk, hogy a kilépő fénysugarak eltérítését, szórását és elosztását közvetlenül az optimalizált tükröző felület idézi elő. Ez olyan felületelemekből áll, amelyek az úttest eltérő területeit jól elkülönülő tükörelemekről visszavert fénnyel világítják meg. Emiatt törőmintázat nélküli fedőüvegű változatban is készíthetők. A szabad térgeometriájú fényszórók fényhasznosítása eléri a 45%-ot, ami a tapasztalatok szerint vetítő technikával, tovább javítható.
Tükröző-vetítő fényszóró:
A tükröző-vetítő fényszórók elliptikussal kombinált, szabad térformájú útmegvilágító eszközök, amelyek a két rendszer előnyeit egyesítik. Jellegzetes elemeik: a forgás-ellipszoidhoz közelálló, szabad térgeometriájú reflektor, annak első gyújtómezejében elhelyezett fényforrás, amelyet a második gyújtópont körüli gyújtótér mögé helyezett szórólencse, és a lencséhez közeli árnyékoló lemez. A reflektor olyan kialakítású, hogy a lámpa által kisugárzott fény lehető legnagyobb részét visszaverje és juttassa át az árnyékoló lemez fölött, a szórólencsére, hogy az, minél nagyobb szórás-szélességgel terítse azt az út hatékony megvilágítása érdekében. A közvetlenül a világos-sötét határvonalkörnyékén koncentrálódó fénykibocsátás a korábbi rendszerekénél nagyobb látótávolságot, és ellazultabb vezetést tesz lehetővé, ami főképp hosszabb éjszakai vezetés alkalmával kedvező. A tükröző-vetítő fényszórók fényhasznosítása 50-52%-os. Előnyei miatt a mai korszerű fényszórók többsége tükröző-vetítő rendszerű.
Egyetlen hátrányuk, hogy a nagy fényáramú változatok 60-80 mm-es, üvegből készített szórólencséje számottevően megnöveli a fényszóró saját tömegét.
Xenonok fajtái
különálló: D2 és D4
izzóba integrált: D1 és D3
HID fényszóróknál kötelező a lámpamosó, mert a búrára rakódott kvarcszemcsék szétszórják a fényt, és így a fényszóró még inkább elvakítja a szembejövőt.
HID: High-intensity Discharge, azaz nagy intenzitású gázkisüléses lámpa
Sealed beam: A búra, a ház és az izzó egy egység
Halogénlámpák élettartama: kb. 450 – 1000 óra
Xenonlámpák élettartama: kb. 2000 óra
A xenonnak nagyobb a ragyogása
Motorkerékpárok:
2005 – Megjelenik a BMW K 1200 LT, a világ első HID fényszórókkal kínált motorkerékpárja.
2006 – A BMW K 1200 GT is rendelhetők a HID izzók.
A BMW K1600GT és GTL modellekhez adaptív fényszóró is rendelhető. Itt egy szervomotorokkal mozgatott tükör mindig annak függvényében irányítja a fényt, hogy a motor mennyire van ledöntve.
Törvényi háttér:
A közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990 (IV. 12.) KöHÉM rendelet (MR) előírása tartalmazza:
„37. § (4) A világító és a fényjelző berendezésekben csak a berendezés típusára előírt műszaki jellemzőkkel rendelkező izzólámpát szabad használni.
Tehát HC, HCR, HR, jelzésű fényszórókban csak halogén izzók (H1, H3, H4, H7, stb.) használhatók, mert ezek a fényszórók csak a típusra előírt izzókkal teljesítik a világításra vonatkozó előírásokat.
„38. § (3) A járművek jóváhagyásra kötelezett aszimmetrikus tompított fényszóróiban és távolsági fényszóróiban csak jóváhagyási jellel ellátott izzólámpát szabad alkalmazni.”
Összességében elmondható, hogy utólagos átépítésre tulajdonképpen nincs lehetőség, csak akkor ha az adott típusnak volt HID fényszórókkal gyártott változata is, s ennek alkatrészeit építtetjük át szakszervizben. A HID fényszórókhoz előírás az automatikus fényszóróállítás és a fényszórómosó.