Találtam egy érdekes írást a futószalagról Medve Miklós tollából. A szöveg a Korunk 1931. januári számában jelent meg, feltétlenül érdemes elolvasni.

A futószalag és irodalma

Valamikor, körülbelül egy emberöltővel ezelőtt a csikágói nagy húsvágó üzemekben az állatok lemészárlása úgy történt, hogy a marhát bevezették egy szűk helyiségbe, ahol szinte meg se tudott fordulni. Amikor már a helyiségben volt kinyílt valami ajtó és rácsapódott egy hurok. A marha borzadva kapta vissza a fejét, már felakart ordítani, a kés azonban már ekkor elérte. Pár pillanattal később a hullája már egy hosszú láncon lógott és a lánc vitte az üzem munkásainak baltái, fűrészei és kései elé, sorról-sorra. Mindazok a futószalagok, amelyek ma a világ különböző munkatermeiben futnak mind a csikágói vágóhidak eme vasláncára vezethetők vissza. Még Henry Ford futószalagja is, aki pedig a legkülönfélébb és a legraffinaltabb futószalagokkal rendelkezik. Henry Ford ugyanúgy, mint mások, sok-sok évvel ezelőtt azokban a vértől gőzölgő és állati belsőrészektől bűzlő termekben ismerték fel a futószalag elvét, amelyeket Upton Sinclair Mocsár című regényében írt le. Itt látta először Henry Ford is a modern munkának azt a princípiumát, amit később átvitt detroiti üzemeibe s amit Arthur Hollitscher Wiedersehen mit Amerika (S. Fischer Verlag, Berlin) című művében a következőkép lát: „Az első, amit az idegen észrevesz, egy hosszú láncon előlebegő Limousine, amely egyidejüleg kecsesen ereszkedik le egy futószalagon előgördülő autó-alvázra. Az emberi lény, amely a figyelmet először magára vonja, egy hátán fekvő, tetőtől talpig olajfoltokkal ellepett munkás, aki valami alacsony kicsike bőrkocsiban a fémszerkezeten kalapácsolva előjön, hogy azután a vasszerkezet mögött eltűnjön.”

A Ford T-Modell szerelősora 1924-ben

Ez az „emberi lény” rokon azokkal a munkásokkal, akiket Ilja Ehrenburg Das leben der Autos (Malik Verlag, Berlin) című regényének Futószalag című fejezetében szerepeltet: a Citroen Művek munkásai, akik az automobilt futószalagon állítják elő. Milyennek látja Ehrenburg a futószalagot? „Nem selyemből van, hanem vasból. Tulajdonképpen nem is szalag, hanem lánc. Csodája a technikának, győzelme az észnek, sokszorozója az osztaléknak, pedig valójában egy közönséges lánc. A Citroen Művekben ezzel van leláncolva huszonötezer fogoly.”

Ilja Ehrenburg szavai a „lánc-munkáról” felbukkannak egy francia vas- és fémmunkás leírásában, aki tizenöt hónapon keresztül amerikai gyárakban dolgozott s később Arbeiter in U. S. A. (Bibliografisches Institut Leipzig) címen könyvet írt. Természetesen ebben a könyvben a szavaknak egészen más a csengése. A könyv szerzője, If. Dubreuil, a francia szabad szakszervezetek szövetségi választmányának tagja, nagyon behatóan foglalkozik a futószalag munkával — meglehetős szkeptikus véleménnyel azok felől, akik eddig a futószalagról írtak. S az a véleménye, hogy a futószalag köré nagyon is sok „iszonyatosságot” költöttek s nagyon kevéssé vették figyelembe a munkás szempontját. Dubreuil véleménye Arthur Hollitscherével pontosan ellenkező.

Szociálkritikusok, útleírók és költők számos esetben járták be Európa és Amerika nagy gyárait és álltak meg fascinálódva a futószalagok előtt. A benyomásuk mindig oly erős volt, hogy azokkal a problémákkal szemben, amiket a futószalag rájuk kényszerített, állást kellett foglalniok. Az egyik politikai vagy erkölcsi meggondolással, mások érzéssel, némelyek fantáziával, amely a valóság elől való meneküléshez kétségbeejtően hasonlít. Ezeknek az állásfoglalásoknak a következtében egy ugyanolyan szenvedélyes, mint ellentmondásteli irodalom keletkezett. Ez az irodalom nagyon sok kérdést vet föl és nagyon sok kérdésre nem ad választ. A fő dologban nem lehet határozott képhez jutni: nem derül ki, hogy mi az a végső és lényeges vonatkozás, ami az ember és a gép között lehetséges. Nem derül ki, hogy mi van valójában azzal a férfivel vagy nővel, aki a futószalagot kiszolgálja. Idáig (legalább is a szépirodalomban s nem a marxista interpretációkban, amelyek igenis nagyon pontosan tudják, hogy az ember és gép közötti kapcsolatnak mi az értelme) idáig csak az derült ki, hogy a gép már nem tartozik az irodalom legkülső területeire, hanem mindinkább az előtérbe kerül s már vannak szerzők, akiknek minden törekvése abban áll, hogy megtalálják a művészi és irodalmi kifejezés számára azt a pontot, ahonnan ez a lényeges és mai emberi szituáció a legegyetemesebben áttekinthető. (Nagyvárad)