Az utak története
Eleinte csak állati, majd emberi csapások, ösvények léteztek, később ezek a használat miatt állandósultak, kiszélesedtek. Az asszírok (i.e. 600) és a perzsák különösen értettek az útépítéshez, még a vízelvezetésről is gondoskodtak az általuk épített és karbantartott utakon.
Az első KRESZ-t az asszírok vésték kőtáblába i.e. 700-ban.
Mesterséges vagy műútnak azt a szakaszt tekintjük, amit a közlekedési igények figyelembevételével megterveztek és megépítettek.
Hérodotosz írásai alapján az első utat Kheopsz építtette, az 1005 méteres szakasz 18 méter széles volt, s természetesen a piramishoz vezetett.
Az etruszkok döngölt kavicságyra alapozták az utakat, és szegélyt is raktak.
A rómaiak is többrétegű utakat készítettek. Először útágyat ástak, ebbe egy vagy két réteg mészhabarccsal összekötött kőalapot helyeztek, amin aztán szintén mészhabarccsal kevert terméskő réteget terítettek el. A főbb hadi útvonalakon summum dorsum néven ismert felső kőréteg alá még egy zúzottkőből és mészből álló betonszerű (nucleus) réteg is került.
Úthálózatuk a Magyarország területére is kiterjedt, emlékét a Szombathelyi Savaria út őrzi.
A klasszikus római kocsiút 5,25 méter széles volt, mindkét oldalon 2,5 méter széles járdákkal, míg a főbb hadi utak a 7 méteres szélességet is elérték.
A középkorban nem igazán volt fejlődés, többek között az olcsó (rabszolga) munkaerő hiánya okán.
Az utak gondozása a XVII. században lett újra divat, eleinte főként Franciaországban. Itt a főbb utak szélessége megközelítette a 20-22 métert, de csak a középen futó kb. öt métert burkolták.
A modern útépítés atyja Pierre Trésaguet, nevéhez köthető az ún. rakott kő alapú útszerkezet. Az általa tervezett út 5,5 méter széles, és 35-40 centi vastag volt. A konstrukció megfelelően víztelenített földműre épült, erre helyezték csúcsukkal felfelé a nagyobb termésköveket, melyek közé kiékelő zúzalékot döngöltek. A kisebb átmérőjű kövekből rakott két felső réteg 10-15 cm, illetve 5-10 cm vastag volt.
John Loudon MacAdam (1756. szeptember 21. – 1836. november 26.) ismerte fel, hogy tartós utak építéséhez tökéletes vízelvezetésre van szükség. Ezért aztán a terméskő gúlák helyett 15-20 centis vastag, 8-10 centi átmérőjű kövek alkotta réteget fektetett le, s minden réteget egyenként hengerelt. Az új koncepció a feltalálóról kapta nevét: MacAdam, azaz makadám.
Újításának hála, egyre nagyobb területeken kezdtek utak építésébe, a hálózatok hadi és gazdasági szempontból is fontosak voltak az országoknak. A makadám utak nagy hibája, hogy a felső, apró kavicsréteget folyamatosan pótolni kell, no meg el kellett viselni a port. Megoldásként a városokban 8 és 18 cm élhosszúságú köveket raktak le. Ezek mellett mindenféle felületi kötőanyagokkal is próbálkoztak, annak reményében, hogy sikerül megkötni a port, és megakadályozni a kis kövek fellazulását. A kezdeti időkben csak kátrányolajat permeteztek szét, majd jött az újabb mérföldkő: 1829-ben Lyonban, 1832-ben pedig Londonban is elkészült az első kátrány záróréteggel bevont makadámút.
A portlandcementet 1824-ben Joseph Aspdin találta fel, de csak 1865-ben készítettek először utat belőle.
A források többsége bizonyos Monsieur d’Eyrinys-t említi, mint az aszfalt felfedezőjét, ő jött rá, hogy a naturasphalt felhevítve porítható, és vízzáró burkolatként leteríthető. Eleinte egy trinidádi aszfalttóból importálták Európába, később az öreg kontinensen is feltárták a lelőhelyeket. (Val de Traves, Felső-Derna, Tataros)
A motorizáció fejlődésével párhuzamosan egyre nagyobb lett az igény a sima utak iránt, a zúzott kőutak (makadám) mellett elterjedtek a kocka- és keramitkővel, valamint fakockával burkolt szakaszok, majd jött az aszfalt, pontosabban annak öntött és makadam formája.
Kivitelezés alapján háromféle utat megkülönböztetünk meg. Első a kiépítetlen földút, második a makadám burkolatú út, a csúcson pedig a pormentes burkolatú út áll, ami nem más, mint földmunkára vagy hídra épített aszfalt- esetleg betonalapú többrétegű teherhordó szerkezet.
Napjaink műútjainak általános felépítése:
Alépítmény, más néven földmű, földmunka
– Ez lehet töltés, bevágás vagy vegyes szelvény
Felépítmény, más néven pályaszerkezet
Rézsű
– Töltések és bevágások oldalát határoló döntött felületek
Pályaszerkezetek:
– Hajlékony
– bitumen kötőanyagú aszfalt
Forrás: Schuchmann – Kisgyörgy: Közlekedéstervezés, utak
A burkolat anyaga általában aszfaltbeton, ami nemes zúzalékokból, valamint zúzott és természetes homokból áll. Bitumen a ragasztóanyag és mészkőliszt a filler (adalékanyag). Az aszfaltot központi keverőtelepen állítják elő, ahonnan ponyvával letakart teherautókon szállítják a helyszínre. Először finiserrel elterítik, majd gumi- és fémkerekes úthengerekkel tömörítik.
Az alap rendszerint meleg bitumenes réteg. Ezt útibitumen és valamilyen helyi anyag, pl. kavics vagy homok alkotja, bedolgozása megegyezik a burkolatnál alkalmazott módszerrel.
A vízelvezetés végett a burkolat 2,5, a padka 4,5 százalékban dől a rézsű irányába.
– Merev
– cement kötőanyagú beton
Keverési eljárással készülő aszfaltok:
– háromfázisú:
– bitumen
– ásványi anyagok
– levegő (hézagtartalom)
kétfázisú:
– öntött aszfaltok, masztixok
Burkolási eljárások:
hideg
– permetezés-szórás bitumenemulziós kötőanyaggal
– kevert felületi bevonatok
félmeleg
– permetezés hígított bitumenes kötőanyaggal
– aszfaltmakadámok hígított bitumennel eleinte burkolat, majd az alaprétegbe passzírozódik (EU-ban tiltott)
– lágy, más néven soft aszfaltok kis forgalmú utakra
– bevonatként nem alkalmazható, lassan törő bitumenemulzióval gyártott fenntartási, kátyúzásra ideális emulziós aszfaltkeverékek
Magyarországon -25 és +60 fok közötti hőmérsékletre tervezik az utakat.