márc 182013
 
Galamb József
Galamb József
(1881. február 3., Makó – 1955. december 4., Detroit)
 

Galamb József élete:

Galamb József  1881. február 3-án született Makón egy hétgyermekes, református parasztcsalád sarjaként. Két testvére még csecsemőként elhunyt, és édesapja is korán meghalt, a családfenntartó szerepét az ügyvédként praktizáló báty vette át. Az elemi iskola és gimnázium után a szegedi Állami Fa- és Fémipari Szakiskolában tanult, ahol Csonka Ferenc kémiatanár, Csonka János testvére is tanította. Tanulmányait a Budapesti Állami Felsőipariskolában  (ma Óbudai Egyetem, Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar) folytatta, ahol 1901-ben végzett, majd egy évre gyakorlatra ment, és a kovács, kútfúró, harangöntő, lakatos, rézöntő, valamint réz- és bronzműves szakmákat is kitanulta.

Galamb József először a Diósgyőri Vasműben helyezkedett el műszaki rajzolóként, majd Németországban dolgozott, végül pedig 1903. október 6-án az Egyesült Államokba utazott, ahol végleg letelepedett. Eleinte Pittsburgh-ben élt, majd 1905-ben költözött Detroitba, s a Fordnál vállalt állást. Elsőként, afféle próbamunkaként egy fúrógépet tervezett, amivel fékdobokat munkáltak meg, végül 1905. december 11-én vették alkalmazásba műszaki rajzolóként. Akkoriban még javarészt beszállítóktól vásárolta az alkatrészeket a Ford, az átállásban játszott nagy szerepet Galamb József, aki először áttervezte a N-modell hűtőrendszerét, majd miután főkonstruktőrré léptették elő, számos egyéb újítást vezetett be. Részt vett például  futószalagos rendszer kidolgozásában, s nevéhez fűződik a bolygóműves sebességváltó és a levehető hengerfejes motor feltalálása is. Emellett ő tervezte a Fordson traktort, amiből hatot küldött haza Makóra, hogy segítse a földművelők munkáját, s persze, hogy reklámozza a cég termékeit. Az amerikai állampolgárságot 1916-ban szerezte meg, egy évvel később vette el Dorotty Beckhamet, akitől két lánya született (Clair – 1918, Gloria – 1927).

Az első világháború alatt Galamb Jószef többek között sebesültszállító-autót tervezett, 1921-ben iskolát alapított Makón az ipari képzésre vágyó szegény gyerekeknek. Ford nagyra értékelte Galamb munkáját, aki pont annyit keresett, mint az Egyesült Államok elnöke, azaz évi 75 ezer dollárt. A második világháborúig sokat járt Magyarországra, a kommunista terror miatt azonban később nem tudott jönni, testvéreit folyamatosan zaklatták a hatóságok, vagyonuk nagy részét pedig államosították. Galamb József 1943-ban szívrohamot kapott, amiből már nem tudott teljesen felépülni, 1955-ös halálig szívpanaszokkal küzdött. Detroitban helyezték végső nyugalomra.

Galamb József találmányai megtekinthetők a Google Patents oldalon.

Életéről további részletes leírást találni a Magyarjármű.hu oldalon.

Ajánlott irodalom: Magyarok Ford-országban (Ocskay Zoltán, Négyesi Pál)

Copy Protected by Chetans WP-Copyprotect.